Egy ablak a múltba /1 fejezet/2. rész/

Gondolom, mindenki ismeri az Oxford utcát, ahol minden megtalálható, ha megfelelően keressük. Számunkra is létezik egy ilyen. Az Abszol út. Ez volt az első varázslatos hely, ahova betettem a lábam, még tizenegy éves koromban. Sokan azt hinnétek, hogy könnyű oda a bejárat, pedig ez korántsem így van. Egy ócska, koszos kocsmából lehet átjutni a valóságos Kánaánba. Az út hosszan nyúlik végig Londonnak annak a felében, amit varázstalan ember, vagyis mugli még nem közelített meg.

Emlékeimben kutatva feldereng a kép, amint szüleimmel átlépjük a romos helyiség küszöbét, és elénk tárul a magunkfajták közkedvelt vásárlási lehetőségét nyújtó Oxfordja. Jobbról és balról boltok tömkelege kínálta portékáját. Minden használhatót és használhatatlant. Volt ott varázspálca bolt, üstbolt, állat kereskedés, és akadtak olyanok is, amik seprűket vagy különböző nyalánkságokat sorakoztattak fel. Közöttük pedig csoportokba verődve magamfajta ifjoncok keresték a számukra megfelelő eszközöket.

A látvány szemet gyönyörködtető volt, legalábbis nekem. Egy kaptár látszatát keltette, az, ahogy a varázslók ide-oda mendegéltek, egy hasonló listával, mint amivel én is rendelkeztem. Mint a szorgos méhecskék, kik a megfelelő virágot keresik, beporzásra készen.

Roxfort. Innen érkezett az a bizonyos pergamen, egyenesen egy szürkés-feketés bagolytól. Felvételt nyertem Anglia varázslóképző szakiskolájába. Akkor még nem tudtam, hogy mit fogok kezdeni azokkal az erőkkel, amik már akkor is erősen átjárták a szellemem. Tudtam, hogy más vagyok mint ők, még ha származásunkat illetően, egyek is vagyunk. Már csak meg kellett várnom a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphassak azokra a bárgyú, mit sem sejtő boszorkányokra és varázslókra. Lelkemben már akkor tombolt az uralkodási vágy, a hiúság, a keserűség és az undor, de kénytelen voltam lecsitítanom magamban az ilyesfajta érzéseimet.

Augusztus harmincadikát írtak a naptárak. A nyári nap bágyadtan pislogott le ránk, mivel már lenyugvó félben volt, szerencsére.

Az első dolog, amit be kellett szereznem, az a varázspálcám volt. Tizenkét hüvelyk,  kemény, égerfa és egyszarvú szőr, apró tüskék álltak ki belőle. Egyenesen egy Ollivander nevezetű boltból kaptam meg, habár az eladó nem volt valami barátságos, sőt épp ellenkezőleg. Erőszakosan adogatta kezembe a különféle pálcákat, míg végül rá nem akadtam erre. Épp hogy hozzá értem, már is kék és zöld szikrák szálltak fel a magasba, tehát a jövendőbeli társam kiválasztott engem. Később azt is megtudtam, hogy akitől megvettem ezt a csodás darabot, az nem Ollivander volt, hanem egy tanítványa. Hozzávetőlegesen mondhatni, hogy az utódaimhoz képest, egyáltalán nem hasonlított az övéjükhöz az enyém. Az övéké mind rugalmas volt, és nem borította egyiket sem tüske. Ebben is különböztem tőlük, úgy, ahogy sok minden másban is.

Ahogy az idő lassan vánszorgott, én úgy szereztem be a tanuláshoz előírt tanszereimet. Üstöt, baglyot, pergament, tintát, pennát, fiolákat, alapanyagokat, és a taláromat. Mindenből a legmegfelelőbbet választottam ki. Természetesen feketét, hogy tükrözze mindazt, ami bennem lakozik.

A sötétség volt rám a legmegfelelőbb szó. Utáltam a napot, a fényt és a boldogságot. Sosem voltam igazán boldog, és sosem tudtam szeretni senkit igazán. Talán csak azt a fiút, akit elsőben ismertem meg, és mindvégig mellettem állt. De ő sem él már.A kegyetlenségem elfajult, és úgy ahogy mások életét kiontottam, az övével is ezt tettem. Mégsem érdekel. Nem fáj sehol, nem érzek semmit. Csak a dühöt, ami megbénít, megfojt és eléget a saját tüzében. Hogy miért utáltam mindent?Én magam sem tudom, egyszerűen csak ilyen voltam. A lelkemben sosem lakozott elég szeretet ahhoz, hogy alázatot vagy esetleg barátságot mutassak egy másik ember iránt. Akkoron persze ez még csillapítható volt. Mondhatni, hogy néhány barátra is könnyen szert tettem, de a későbbiekben ez is elmúlt, úgy, ahogy minden más is. A világomban nincs kegyelem. Itt vagy meghalsz, vagy engem szolgálsz az örök időkre.

Margaret Potter a nevem. Harry Potter a nagyapám. Ő ölte meg azt, akire leginkább hasonlítani tudnám magam. Vagy talán, még nála is durvább és agresszívebb vagyok, nem tudom. Csak azt tudom, hogy uralkodni akarok mindenen, és mindenkin. És gyilkolni.